Őszi foglalkozás Várasfenesen

November 18-án az idei tanév harmadik foglalkozására indultunk Karcagról Várasfenesre. Nagyváradtól végig esőben, havas esőben néhol havas tájon keresztül érkeztünk meg a foglalkozásnak már évek óta helyet adó Tájházba. 

A zord időjárás miatt, azt gondoltuk, jó ha 20-30 gyerek eljön. Nagy meglepetésünkre azonban több, mint 50 gyerek vett részt a völgy 6 településéről (Várasfenes, Belényes, Belényesújlak, Körösjánosfalva, Belényessonkolyos, Köröstárkány).

Most is emojival megadott közmondások kitalálásával kezdtünk, majd A didergő király meséjét néztük meg. A mese után a szokásos interaktív csoportversennyel kiderítettük, ki mire emlékezett a meséből. Szép őszi képek kirakásával a gyerekek az ügyességüket is kipróbálták. A mese feldolgozása most is közös rajzok készítésével és az alkotások bemutatásával fejeződött be. 

A finom szendvics és a meleg tea elfogyasztása után most nem tudtunk kimenni játszani a szakadó eső miatt. Helyette a jó meleg teremben nagyon szép színes őszi fák készültek krepp papírból míg a kisebbek pedig őszi képeket színeztek.

Pillanatok alatt elrepült ez a 3 óra is, nagyon örülünk, hogy a sok gyerkőc mellett a helyi tanító nénik is velünk voltak.