Bogyó és Babóca karácsonya bábelőadás

Ünnepélyes keretek között zártuk a 2022-es évet. December 9-én megtartottuk az év utolsó foglalkozását. Rendhagyó műsorral kedveskedtünk, a mezőtelkiek „Mesedélután”-t szerveztek, melyhez mi is csatlakoztunk. Közös műsorral készültünk a gyerekeknek, bábelőadással. A Bogyó és Babóca karácsonya című mesét dolgoztuk fel és adtuk elő. A bábszínház helyszínét a mezőtelki óvoda biztosította. Jöttek szülök, gyerekek, kicsik, nagyok … More Bogyó és Babóca karácsonya bábelőadás

Márton napi foglalkozás Mezőtelkiben

November 12-én megtartottuk az idei tanév első foglalkozását. 20 gyerek érkezett a foglalkozásra, a szomszédos Pusztaújlakról is átjöttek.  Szent Márton legendájával ismerkedtünk, Márton napi népszokásokról, hagyományokról beszélgettünk. A helyiek vasárnap az Idősek Napját ünnepelték, melyre a gyerekek zenés műsorral és saját készítésű ajándékkal kedveskedtek az időseknek. Az előkészületekhez mi is bekapcsolódtunk: a kisebbekkel „Vasárnapi Iskolás” … More Márton napi foglalkozás Mezőtelkiben

Bibliahét Mezőtelkiben

Nagy örömmel számolok be arról, hogy, részesei lehettünk Mezőtelkiben, a Maior Ildikó lelkész által szervezett bibliatábornak. A bibliahét zárónapján csatlakoztunk a lelkes csapathoz, segítettünk a szervezésben, a szabadtéri játékok lebonyolításában és a kézműves foglalkozásokban. Vasárnap részt vettünk a mezőtelki falunapon, az elszármazottak találkozóján és az ünnepi Istentiszteleten. Hatalmas megtisztelésben volt részünk, hiszen Maior Erneszt tiszteletes … More Bibliahét Mezőtelkiben

Mezőtelkiben köszöntöttük az édesanyákat

Nagy örömmel számolok be arról, hogy hosszú várakozást követően végre létrejött a személyes találkozás, és április 23-án eljutottunk Mezőtelkibe. Már nagyon vártak bennünket, öröm volt ismét találkozni. Anyák napjára hangolódva megtartottuk a foglakozást, amelyen 18 gyerek vett részt. Éva tanár néni (Karcagról) is eljött velünk. Május havi jeles napokról, népszokásokról, a közelgő Anyák napjáról készített … More Mezőtelkiben köszöntöttük az édesanyákat

Égig ért a fa Mezőtelkiben

Május 28-án ismét Mezőtelkiben tartottunk foglalkozást. A Partiumi Keresztény Egyetem két óvodapedagógus hallgatója segítette munkánkat az oktatójukkal együtt. A foglalkozásra elkísért bennünket a munkánk iránt érdeklődő Derecske város polgármestere, Bordán Szabolcs és kislánya. A foglalkozáson 30 gyerek vett részt. Az égig érő fa című mesét dolgoztuk fel, amit projektorral vetítettünk ki. Olvastunk a gyerekekkel közösen, … More Égig ért a fa Mezőtelkiben

Mezőtelki foglalkozás novemberben

2019. november 23-án Vasárnapi Iskolás foglalkozásra utaztunk Mezőtelkibe Tagyiné Galajda Katalin és Pitti Annamária debreceni kolléganőkkel. Sok kis apróság, első sorban óvodás várt bennünket, sőt voltak néhányan, akik csak keveset, vagy egyáltalán nem értettek, beszéltek magyarul. Így nagy segítségünkre volt a helyi óvónéni és tanító néni. Az ismerkedés után Max Lucado Értékes vagy meséjét dolgoztuk … More Mezőtelki foglalkozás novemberben