Március idusán Mezőtelkiben

Szokásainkhoz híven most is itthon előkészültünk a foglalkozásra. A jól bevált gyakorlatot követve, most is vittünk mesét is a gyerekeknek „A fehér tulipán és a kék pillangó” mesét választottuk, amit projektorral kivetítettük, közösen megnéztük, majd együtt olvastuk el a gyerekekkel. A mese feldolgozása beszélgetéssel, közös rajzok készítésével, kvíz kérdések megoldásával történt. Beszéltünk arról, hogy mennyire fontos az egymásra figyelés, a barátság. A gyerekek nagy érdeklődést mutattak, ügyesek és aktívak voltak. 

Március 15-ei Nemzeti ünnepünkről emlékeztünk, közös „Óriás „kokárdát készítettünk, közösen, amihez minden gyerek hozzátette a saját munkáját, egyéniségét.  A jó időnek köszönhetően az udvaron is játszottunk labdáztunk.

Kézműves foglalkozás keretében, a közelgő húsvétra fókuszálva, a „hímes tojások” gyűjtéséhez húsvéti kosárkát készítettünk, valamint a húsvétvárásra, ajtókopogtatók is készültek a gyerekek örömére, amiket hazavittek. 

A településen új tiszteletes szolgál. Nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadtak bennünket, várnak minket legközelebb is.

Ismét feltöltődtünk, a gyerekek szeretetétől, nagyon várjuk, hogy ismét találkozzunk.

Enikő, Kati és Éva