Mint ahogy az idei tábori indulónk is szól: „Újra itt van, újra itt van a nagy csapat…”
A tizenhat éves múltra visszatekintő Vasárnapi Iskolás tevékenységünk 13. nyári tábora valósult meg Biharfélegyházán 2024. augusztus 1-je és 4-e között. Egyik nap sem tétlenkedtünk: volt aszfaltrajzverseny, pörgettyűkészítés, gyöngyfűzés, játék, móka, kacagás. Varrtunk kis terítőket, készítettünk képeslapot, saját készítésű, használható játékokat. Egyik délután filmklubhangulatot teremtettünk; a gyerekek megtekintették Az utolsó padban című ifjúsági filmet, majd egy – a filmhez kapcsolódó – 14 kérdéses kvízt oldottak meg.
A játék, az alkotás és az együtt töltött órák öröme jellemezte a Vasárnapi Iskola-tábor. A kis táborozók örömmel és szívesen vettek részt a foglakozásokon, felfedezték az alkotás örömeit, a sikerélmény motiválta őket a közös munkára.
Mint minden alkalommal, idén is Istentiszteleten való részvétellel zártuk ezt a csodálatos négy napot. A sok-sok éve tartó nemzetépítő szolgálatunk ideje alatt sok minden változott, de a hitünk és a lelkesedésünk töretlen.
Köszönjük a Vasárnapi Iskola Alapítvány támogatását: Daróczi Ilona, Ötvös-Varga Krisztina, Szabó Ella











