Ősz Szatmárnémetiben

Október 19-én a foglalkozásunk témája az ősz volt. Választásunk szerencsésnek bizonyult, a gyerekek élvezték a „munkát”, boldogan vitték haza az alkotásaikat. Az időjárás is kedvezett, ugyanis gyönyörű színekben pompázó, verőfényes őszi nap volt.

Az óvodásoknál a sün került a középpontba. Gesztenyéből hibajavítóval egyedi, kedves sün arcokat formáltak a gyerekek. Mondókákkal (pl. Bella Piroska: Őszi felelgető), dalocskákkal színesítettük a foglalatoskodást. Nagyon ötletes ajtó díszeket (volt, aki koronának használta) ragasztottunk falevelekből.

Az iskolás csoportban a csillagászati évszakváltásokat beszéltük meg, kiemelve szeptember 23-ikát, az őszi napéjegyenlőséget. A „tudomány” után, több alkotási lehetőséget ajánlottunk fel mintapéldányok bemutatásával a barkácsoláshoz: levél-tündér, rongy-bagoly, levél-rózsa, levél-kép, ajtó dísz. Nagy lelkesedés, nyüzsgés, én mindet meg akarom csinálni hangulat jellemezte a csoportot. Itt is mondókákkal, dalokkal színesítettük a foglalkozást. Weörös S.: A kert c. verse igen tetszett a tanulóknak.

Szép idő lévén, mindkét csoport az udvaron közös játékkal – süni üldözés – zárta a napot. A „süni” hátán lévő facsipeszeket kellet lekapkodni, és aki a legtöbbet gyűjtötte be az lett a következő „süni”. Nagyon élvezték a kergetőzést, csupa kacagó gyereket lehetett látni az udvaron.

A lelkésznő, óvónők, dadák segítették négyőnk munkáját, és őket is elkapta az alkotási láz.

Szabóné Zs. Valéria