Az előző (okt. 19.) foglalkozáson jelezte Major Ildikó lelkésznő, hogy november 17 – én, isten- tiszteleten fogják köszönteni a gyülekezet időseit, és megkért bennünket, hogy a következő (nov. 9.) foglalkozáson mi is készíttessünk a gyerekekkel az alkalomhoz illő kedves ajándéktárgyakat. Örültünk e megtisztelő és egyben lélekemelő feladatnak.
Úgy az óvodásokkal, mint az iskolásokkal szíveket terveztünk készíteni, természetesen a koruknak megfelelő szinten. Az óvodások piros, fehér kartonpapírból vágták ki, majd hajtogatták, és látták el selyem akasztó szalaggal a szíveket.
Az iskolások előre elkészített sablonok segítségével és textilek ragasztásával alkották meg színes, szemnek és léleknek tetszetős szíveiket. Csomagolás után a tanulók nevükkel ellátott ajándékkártyával tették még személyesebbé a meglepetést.








Tevékenykedés közben a lelkésznő mindkét csoportban elpróbálta a gyerekekkel az általa már korábban megtanított köszöntő énekeket, mellyel ünnepet varázsolt a termekbe és a szívünkbe.
A Vasárnapi Iskola Alapítvány nevében mi is készítettünk ajándékokat (mézeskalács szíveket, virágokat és textil szíveket) az időseknek, melyeket szeretettel nyújtottunk át Major Ildikó lelkésznőnek.
Szép időjárás lévén, udvari játékokkal (sorverseny, körjáték) zártuk a foglalkozást. Jó hangulatban és értékesen telt el a nap, melyben jelentős szerepe volt a lelkésznőnek és az óvoda munkatársainak.
Szabóné Zs. Valéria
