Végre minden szék foglalt volt az asztalsornál Komarócon az adventi foglalkozás alkalmával. Nagy örömünkre két olyan kislánnyal is bővült a csapat, akiket magyar iskolába szánnak a szüleik.
A Mikulás, Szent Miklós püspök alakját dallal idéztük föl, majd a régi időket, a Betlehemes – ma is élő – szokását emlegettük meg egy történet által. Beszélgettünk arról is, hogyan tudjuk mi megajándékozni az Úr Jézust jócselekedetekkel, imádsággal, az ő követésével.
Zseníliaszálakból karácsonyi díszeket készítettünk, majd régi képeslapok újrahasznosításával képeket alkottunk.
Amíg a gyerekek ügyködtek, a Betlehem kis falucskában… kezdetű népdalt énekeltem nekik, mely csodálatosan jeleníti meg a Kisded születését.
Végül kis piros zsákok kerültek elő édességekkel, apró meglepetésekkel. Bizonyára a Mikulás juttatta el kicsit hamarabb az ajándékát. Meg is érdemlik a komaróci és szesztai vasárnapi iskolás gyerekek!
Edit és Sanyi






