Mikulás és kis Jézus Biharfélegyházán

“Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.”

(Dsida Jenő)

A soron következő Vasárnapi Iskolás foglalkozásra rendhagyó módon péntek délután érkeztünk Biharfélegyházára, november 28-án. Huszonöt kisdiák várt izgalommal bennünket, hogy az advent kezdetén együtt hangolódhassunk a várakozás időszakára. Közös énekléssel, karácsonyi szokásokról, hagyományokról való beszélgetéssel, karácsonyfadíszek készítésével, karácsonyi és Mikulás-gipszformák festésével töltöttük az időt. Alkotás közben Ica néni a kis Jézus születésének történetét olvasta fel egy gyönyörű 3D-s könyvből, amelyből még az ő felnőtt lányainak olvasott sok-sok évvel ezelőtt.

A program végén nem marad el a finom édességek átadása sem a gyerekek számára. Bármikor is érkezünk legközelebb, ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk. 

Ötvös-Varga Krisztina