Nyári tábor Erdélyben
A Szentendre és Vidéke hetilapban már leírtuk ottlétünk körülményeit. Ezúttal azt szeretnénk elmesélni, hogy mi indított arra, hogy Zilah és Kézdivásárhely mellé további települést érezzünk testvérinek, sőt kicsit még testvéribbnek. Hirtelen felindulásból történt a dolog: tevékenységünk végeztével úgy éreztük, hogy ,,megtaláltuk az igazit”. Annyi szeretetet kaptunk, olyan zavarbaejtően kedves volt a vendéglátás, olyan aranyosak, ragaszkodóak voltak a gyerekek, hogy csak ,,viszontlátás”-sal lehetett elköszönnünk! Csak utána kezdtünk gondolkodni, hogy részünkről mit jelent(sen) a búcsúszó. (Pontosabban, az iskolára, az oktatásra vonatkozik az adoptálás.)
Ami minket megfogott
Az említett szeretet mellett természetesen a Küküllő-menti szelid dombság, a csend, a nyugalom. Egy 3-400 fős színmagyar falucskában rendeztünk ,,felzárkóztató” tábort hárman: Hennyey Judit, Bakay Árpád és Török Turul. Nehezen elképzelhető szegénységben élnek az ottaniak, és sajnos pár éve nem került innen gyerek felső tagozatba! A jelenlegi osztatlan alsó tagozaton 20-22 gyerek van, de a negyedikesek jó része nem tud olvasni. (Az első-másodikosok pedig nem mind ismerték a saját életkorukat!) Ilyen környezetben töltöttünk egy hetet, és próbáltunk némi tudást, motivációt és örömet nyújtani. Utóbbi sikerült a legjobban. A pedagógiához kevés volt az idő, és a korrepetáláshoz pedig előkészítetlennek tűnt a programunk, illetve nagyon megleptek a körülmények.
Elképzelések a jövőről
Búcsúnk módjából következik, hogy tervezzük a visszatérést. Legkésőbb jövő nyáron, de talán előbb is ápolnánk a személyes kapcsolatot. 2006. nyarán egy jól előkészített nyári tábor lenne, felzárkóztatással, tehetséggondozással, tanárképzéssel. A sok szabadidőben kézművesség, testmozgás és (logikai) játékok lesznek. Itt kell megemlíteni, hogy a tanulók 10-15 percnyi ,,munka” után összecsuklanak, annyira szokatlan nekik a hosszabb figyelés, gondolkodás.
Rövidebb távon megígértük, hogy egy délutáni ,,segédtanítói” állást finanszírozunk egy tanéven át. Az ottani pedagógusbérek havi 20-25 ezer forintot jelentenek, és ezáltal a gyerekek délután is az iskolában tanulhatnak, játszhatnak — az utcán csellengés helyett. Hogy a foglalkozást vonzóbbá tegyük, uzsonnát is kapnak a tanulók. Igyekszünk oktatási segédnyagokkal is támogatni a mindenkori pedagógusokat. Kintlétünk alatt egy Szovjetúnió térképet (1954!) találtunk, a másik Romániáról szólhatott, de ez csak sejtés, annyira szakadozott volt. A bordásfalak a földön feküsznek, labda nem volt. A bútorok viszont tökéletesek, Hollandiából kapták egy éve. Otthagytunk száz mesekönyvet, ceruzát, filcet, ragasztót.
Utunk költségeihez előre hozzájárult Tihanyi Ildikó (Móricz Zs. Gimnázium ), Perneczky Zoltán és Jámbor László. Ezt a pénzt a gyerekek élelmezésére, könyvek, írószerek vásárlására, és részben benzinre fordítottuk. Reméljük, nem ígértünk a levegőbe, és szentendrei összefogásból sikerül összegyűjteni a vállalás hátterét, sőt talán meg is tudjuk toldani.
Böjte Csaba atya Szent Ferenc Alapítványa (,,dévai gyerekek”) Immár behálózza Erdély nagy részét, sőt Hunyadba, Moldvába is elér. Ezen szervezet Küküllő-menti részével állunk szoros kapcsolatban, és a segítségükkel igyekszünk munkálkodni, illetve készülni a jövőre.
Török Turul
Vasárnapi Iskola Alapítvány 