Lk 1,26-38 „Üdvözlégy kegyelemmel teljes”
Jézus születésének hírül adása, Lukács evangéliumában Keresztelő János születésének hírüladását követi. Az evangélista jó érzékkel fokozza az olvasók izgalmát, amikor e jelenet elé helyezi az öregedő papi házaspár Zakariás gyermekének, Keresztelő János születésének hírül adását. A mai olvasó számára azonban szokatlan történettel állunk szembe.
A szokatlanság oka, hogy a hírüladás isteni küldött (angyal) által történik, a kiválasztott emberi személy pedig, mintha csak várta volna ezt a híradást, azonnal elfogadja a küldetését. Ne feledjük el Lukács evangéliumát más típusú olvasó közönségnek szánta, mint evangélista elődei, sőt azt is kell mondani, hogy az elbeszélésének anyagát is más közegből vette, amilyenből mi a híreket venni szoktuk. Lukács csodálatos gyermekségtörténete sok vonatkozásban meggyezik Máté hasonlóan csodálatos történetével, igaz jó néhány vonatkozásában el is tér ettől.
A legkülönösebb azonban mégis az, hogy a gyermekség történet elbeszélése magától az evangélium további szövegétől is eltér. Ebben a szövegben angyalok hirdetik Isten fia, a Megváltó érkezését, akinek isteni természete mindenki számára magától értetődő. Az evangéliumokban pedig, a kiválasztott apostolok, a 12 kételkedik Jézus istenségében és messiási küldetésében. Miből adódik tehát ez a különös ellentét az evangélium eleje és közepe között?
Alapvetően a források különbözőek. Lukács evangéliuma elején bevallja, hogy ő, aki ezt az evangéliumot írja, szorgalmasan utánajárt az eseményeknek, vagyis forrásokból gyűjtötte össze a tudósításait, nem lévén szemtanúja az eseményeknek. De Jézus egyetlen tanítványa, leszámítva Máriát, nem szemtanúja ennek a jelenetnek. Az apostolok csak Jézus nyilvános működésének tanúi, itt viszont az un. „rejtett élet” legelső epizódjáról van szó, amelyet feltehetően csupán Jézus családja és a názáreti, és betlehemi néphagyomány őrzött meg. Ez a hagyomány, Jézus nyilvános működésének végéig egy család egyszerű magánjellegű története volt. Mindenki számára érdekes történetté csak Jézus halála és feltámadása után vált, amikor Jézus tanítványait is, érdekelni kezdte mesterük földi életének kezdete is. Ekkor gyűjtötték össze ezt a történetet, amelynek egyes elemeit már átelmélkedték az átadók a próféciák, és Jézus későbbi tetteinek fényében. Ezért szoktuk azt mondani, ez a történet önmagában egy kis mini evangélium, vagyis evangélium az evangéliumban.
Történeti kialakulását illetően azonban nem EZ tekinthető az első lejegyzett forrásnak, Jézus életéről, HANEM a passió történet. Vagyis ennek az elbeszélésnek a hátterében már a Jézusba vetett megélt hit van jelen.
Ezért olyan nehéz ezt a történetet hitetlen közegben elmesélni. Ezért szorulunk rá, minden esetben, hogy ezt a történetet magyarázzuk, mert az elbeszélő beleírta a történetbe a maga teológiai szemléletét is. Nem kételkedők, vagy kutatók szolgáltatták Jézus születésének történetéhez az alapot, hanem olyan elbeszélők, aki hatása alatt voltak annak az isteni tettnek, hogy az ő rokonságukat meglátogatta az Isten. Isten nagy jótetteit pedig, lehetetlenség elfogulatlanul elbeszélni.
Jézus születésének történetével mindig elmondja az evangélium azt is, hogy az Isten a földön családi esemény lett. Ez a történet valahányszor elhangzik, kérdéseket és vágyakat ébreszt. Kérdéseket, hogy mi mindent nem tudunk még ennek az eseménynek a részletiről, és vágyat, hogy milyen jó lenne, ha az Isten hozzánk is megérkeznék, a mi családunkban is esemény lenne. Tudnunk kell a hívőknek semmi sem lehetetlen.
- Megérint az Isten! Csodálatos érzés, a világ legnemesebb gesztusa. Minden Karácsonykor megkapjuk ajándékba, készületünktől függetlenül, persze ez nem azt jelenti, hogy nem is kell készülnünk: Advent= jövetel! Isten a főszereplő Ő kíván meglátogatni és megérinteni, de nekem is kész kell lennem, helyesen kell várakoznom, hogy minden ízében átéljem ezt a gesztust! Legyünk tehát készségesek, és aktívak!
- Passió és a feltámadás története az alapforrás és az első, ehhez igazítják az evangélisták a születéstörténetet, pl. az angyal híradását! Nyílván Mária úgy élte meg az Isten érintését, mint valami félelmetest, fájdalmas, de csodálatos érzést így egyben! Angyal nem más, tehát mint Isten érintő ereje, ahogy ezt jól ismerjük már az Ószövetségből is.
- Ám lehet akár konkrét is, szószerinti ez az angyali üdvözlet, miért is ne? Sokáig gyermekkén azt tanították nekünk, hogy a betlehemi csillag nem volt más, mint egy Isten által küldött üstökös, mozgó csillag. Felnőttként már a szentírás magyarázatokat hallgatva a teológusok inkább bolygó együtt állásról beszéltek. Ma egy Krisztus születésének idejéből származó kínai kézirat megerősíti, hogy abban az időben valóban feltűnt egy kóbor üstökös, miért is ne lehetett az valóban a „betlehemi csillagocska”?
- Fantasztikus a Karácsony ünnepe, gyermeki és felnőtt hittel, ésszel és szívvel is belátható megérthető, felfogható, talán ezért szeretjük oly sokan a világon!
- Mária egyértelmű igenje az Isteni felkérésre, noha még csak gyermek, alig 12-14 éves legyen nekünk is példa, merjünk igent mondani az Isteni közeledésre, és érintésre, nem fogjuk megbánni!
Áldott Karácsonyt, Békés Újesztendőt:
P. Andor György Károly OFM