A legutóbbi Vasárnapi Iskolánk foglalkozását 2016. november 26-án rendhagyó módon tartottuk meg. A Tiszteletesünk tolmácsolta a magyarremetei gyerekek és szüleik kívánságát, miszerint szeretnének adventi koszorút készíteni.
2016-ban november 27-ére esett advent első vasárnapja, így az ezt megelőző szombaton délutánra tűztük ki a foglalkozásunk dátumát. Kérésre adventi koszorút készítettünk, amit mindenki haza is vitt és másnap már meg is gyújthatta az első gyertyát a saját koszorúján. Ezúttal megosztva, két csoportban vártuk az érdeklődőket.
14.30. és 17.00 óra között az 5., 6., 7. osztályos gyerekeket, majd 17.00 órától 19.30-ig a 8. osztályosokat és az ifiket.
Megpakolt autóval indultunk útnak. Vittünk magunkkal terméseket: gesztenyét, tobozt, makkot, diót, mogyorót, szárított citrom- és narancs karikát. Volt nálunk különböző méretű koszorúalap, gyetyatű, színes gyertyák, koszorúra és masniknak színes szalagok, ragasztó pisztolyok, gyöngyök, drótok,szárított almaszeletek, fahéj…
A gyerekek gyönyörű, változatos és egyedi koszorúkat készítettek. A közös, jó hangulatú műhelymunka után másnap 30 magyarremetei család otthonába gyújtották meg az advent első gyertyáját.
Kolléganőmmel most is elkészítettük, – mint eddig minden évben, amióta kijárunk Remetére – az árpád-kori templom nagyméretű adventi koszorúját is. Ez a mi ajándékunk, cserébe a sok szeretetért amit egész évben kapunk az ott élőktől.
Bakosné Kovács Krisztina