Nyári tábor Nagyszalontán

NYÁRI TÁBOR NAGYSZALONTÁN A BÉKÉSCSABAI KAZINCZY F. ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZÉSÉBEN – 2017. JÚNIUS 17 – JÚNIUS 22.

Már kilencedik éve táborunk legfontosabb célja, feladata az ember-ember közötti kapcsolat erősítése, szebbé tétele. Bármilyen tevékenységet is végzünk a gyermekekkel éppen, arra tanítgatjuk őket, hogy türelmesen, szeretettel, odafigyelve, segítőkészen, kitartóan, nem kapkodva, nem bántóan – krisztusi hozzáállással viszonyuljunk, viszonyuljanak egymáshoz. Hogy mindeközben gyönyörű alkotások születnek, hangszerek, énekhangok szólalnak meg, lábak perdülnek táncra vagy éppen sporttevékenység zajlik, csak külön ajándék mindannyiunk számára.

Ez évi táborunk témája, vezérfonala az ILLEMTAN.

Minden nap olvasunk-tanulunk a mai magyar gyermekirodalom alkotásai közül valamit. Minden nap tanulunk egy igeverset a Bibliából. Minden nap énekelünk keresztyén ifjúsági énekeket főleg gitár, de egyéb hangszerkísérettel is. Minden nap kiállítást rendezünk az elkészült csodás alkotásokból.

A tábor zárásakor megnézünk egy zenés-fényképes vetítést a héten történtekről, mindenki előadja, mit tanult a tábor alatt, értékelünk, dicsérünk. 🙂

A tábor megvalósításában részt vettek:

  • Szeleczki Erzsébet – fő koordinátor, logisztikus, személyiségfejlesztő játékok nagyoknak
  • Szeverényiné Sebők Judit – táborvezetés, igeversek és gitáros énekek tanítása, fotózás, társas- és sportjátékok
  • Sija Éva – az alkotóműhely vezetése, mai magyar szerzőktől gyermekirodalom tanítása
  • Türk Margit – fő munkatársak „jobb keze”, állandó segítő bármely tevékenységnél, mókamester
  • Balogh Péter – állandó segítő, énekkar vezető
  • Horváth Mariann – mézeskalács készítés
  • Pallagi Györgyné Lenke – állandó segítő, társasjátékok, szerep tanítás
  • Lenhardt Erika – állandó segítő, kézműveskedés
  • Gregor László – sport: önvédelem
  • Seres János – sport: foci
  • Seres Jánosné Rózsika – logikai játékok
  • Galambosné Ivacska Hajnalka és egy tanuló – énektanítás, népdalok
  • Poszt Zsófia – lufifestés, lufidíszítés, ügyességi játékok, könyvjelzőkészítés; sportverseny
  • Szekeres Zsófia- általános segítő tevékenységek, személyiség fejlesztés