Bibliahét Mezőtelkiben

Nagy örömmel számolok be arról, hogy, részesei lehettünk Mezőtelkiben, a Maior Ildikó lelkész által szervezett bibliatábornak. A bibliahét zárónapján csatlakoztunk a lelkes csapathoz, segítettünk a szervezésben, a szabadtéri játékok lebonyolításában és a kézműves foglalkozásokban.

Vasárnap részt vettünk a mezőtelki falunapon, az elszármazottak találkozóján és az ünnepi Istentiszteleten. Hatalmas megtisztelésben volt részünk, hiszen Maior Erneszt tiszteletes úr bemutatott bennünket a híveknek, mint a Vasárnapi Iskola képviselői és mi is lehetőséget kaptunk arra, hogy személyesen is találkozzunk a helyi közösséggel. Továbbá részt vettünk a szomszédos településen, Pusztaújlakon is, a Maior Ildikó lelkész asszony által tartott Istentiszteleten, ahol szintén bemutatott bennünket a helyi közösségnek, bemutatta a Vasárnapi Iskola tevékenységét, a munkánkat, mivel erről e településről is rendszeresen érkeznek gyermekek a foglakozásainkra.

Nagyon nagy szeretettel és tisztelettel fogadtak bennünket és figyelemmel hallgatták Nagy Éva beszámolóját a Vasárnapi Iskola működéséről, munkásságáról, a küldetésünkről.

A rendezvényen több meghívott vendég is részt vett: Mezőtelki polgármestere, a nyírbátori lelkipásztor és a kórustagok, Nagy Béla költő, és természetesen mi, a Vasárnapi Iskola képviselői. Külön öröm számunkra, hogy az ünnepségen találkoztunk a foglalkozásainkon részt vevő gyerekek szüleivel is, kiépülhetett köztünk egy közelebbi kapcsolat, erősödött felénk, a munkánk iránt a bizalom.

Köszönjük a fogadtatást és a lehetőséget! Nagyon jól éreztük magunkat, csodás élményekkel gazdagodtunk.

Enikő, Kati és Évi