A foglalkozást közös énekléssel kezdtük. Majd pünkösdre hangolódva két rövid videót néztünk meg, amelyek a közelgő ünnep egyházi, illetve népi hagyományait ismertették a gyerekekkel. Ezután pedig a szokásos interaktív kvíz következett, amit most is nagyon ügyesen oldottak meg a gyerekek.
A korai hot-dog ebédig egy kis agytorna következett: szókirakó, valamint találós kérdés formájában. Az étkezést követően a csapat egyik fele a múltkor elmaradt papír merítést próbálta ki, a másik fele pedig a már elkészült merített papírokra rajzolt pünkösdi jelképeket. Aki hamar elkészült anyák napi képeslapot is csinálhatott. Természetesen aztán fordult a kocka és így mindenki kipróbálhatta magát mindenben.
A kinti játék után pedig a gyerekek büszkén és örömmel vitték haza az általuk készített alkotásokat.
Örülünk és köszönjük, hogy a helyi pedagógusok és fiatalok, a nagyváradi egyetem hallgatói most is segítették a munkánkat. Köszönet a Vura családnak is a rengeteg segítséget, a finom ebédet, és a helyszínt is.
































