Biharfélegyházi nyári tábor

„ Csak úgy lesz egyben a test és a lélek,
hogy törvénnyé válik, ami érték volt rég,
hisz attól lesz örök és élő a nemzet,
hogy magyar a kezdet és magyar a vég. ”

Ismerős Arcok

Augusztus első napjaiban bonyolítottuk le az idei vasárnapi iskolás napközis táborunkat. A rendkívüli hőségben 25 gyermek jelent meg a biharfélegyházi teleházban, ahol a Napraforgó Alkotótábor adott helyet a mi táborunknak is. Számos munkadarabot készítettünk: gyöngyből fűzött karkötőket, fonalbabákat, ötletes mozgó játékokat vihettek magukkal a kisdiákok. Daltanulás, dramatikus játék is része volt a programunknak, de nagy sikert aratott a hűsítő vízibombacsata is.

Külön öröm volt számunkra, hogy két kis táborlakónkat elkísérte az édesanyjuk is, Sajti Viki, aki maga is vasárnapi iskolás tanulónk volt hosszú éveken át a testvérével, Szabival együtt.

Szívet melengető gondolatot fogalmazott meg az egyik szintén volt kisdiákunk – aki idén végezte az orvostudományi egyetem negyedik évfolyamát -, miszerint “minden biharfélegyházi gyerek ezt a tábort várta egész évben”. Büszkék vagyunk Rád, Szabó Zselyke, csakúgy, mint Rád, Szabó Zalán, aki szintén erre a pályára készülsz. Minden jelenlegi és volt diákunkra szeretettel gondolunk.

Megható volt, hogy két kedves kislány a szomszédos Vajda településről gyalog indult el a táborba. Igazi kis hősök vagytok.

Tizennyolc éve tartó közös elhivatottság, barátság, hivatás- és nemzettudat köt össze bennünket. Ha rajtunk múlik, ez sokáig így is marad.