A Vasárnapi Iskola alapítójaként meghívást kaptam a karitatív szervezeteknek rendezett fogadásra a Sándor Palotába, ahol az alábbi beszéd hangzott el.
Sólyom László köztársasági elnök köszöntője a karitatív szervezetek tiszteletére adott fogadáson
Kedves Vendégeink!
Örömmel köszöntöm önöket itt, a Sándor-palotában, a karitatív és segítő szervezetek tiszteletére adott fogadáson. Azt, hogy tiszteletére, tessék szó szerint érteni. Valóban, a legteljesebb tisztelettel adózunk mindazoknak, akik az önök munkáját vállalták.
Egy országnak a minőségét nemcsak az adja meg, hogy mennyi a GDP és milyen a gazdasági helyzet, hanem sokkal inkább az emberi tényező. Az, hogy van-e segítőkészség, van-e szolidaritás, van-e nyitottság a másik ember iránt. És az, hogy önök itt vannak és ilyen sokan itt vannak, az pontosan az emberi tényező meglétének a bizonyítéka.
Itt most csak a legnagyobb szervezetek vannak, de tudom, és nagyon örülök annak, hogy számtalan más ilyen civil szervezet, egyházi szervezet, önsegítő szervezet tevékenykedik szerte az országban. Olyan fontos feladatokat látnak el, amelyekből az állam sokszor eleve kimaradt, máskor visszavonult, és ha önök nem volnának, akkor nem tudom, ki látná ezeket el. Úgyhogy köszönettel tartozunk az egyházaknak, amelyeknek ez tradicionális és magától értetődő tevékenysége, de köszönettel tartozunk a civileknek, akik valóban hallgatnak a lelkiismeretükre, hallgatnak a bennünk élő jó szándékra. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik saját magukat szervezték meg, hiszen itt nemcsak azok a szervezetek vannak, akik a többieket azzal segítik, hogy fölkarolják a rászorulót, a beteget, a fogyatékkal élőt, azt, aki nem tud magán segíteni, hanem nagyon fontos, hogy azok is megszerveződtek, akik magukat segítik. És megszerveződtek azok is, akik a pozitív irányban adnak kiutat azoknak, akik maguktól nem találnák meg, a tehetséggondozástól kezdve a nagycsaládosoknak a szervezetéig mind-mind ebbe a csoportba tartoznak.
Ilyenkor, karácsonykor, ajándékozásnak az évadja van, részint divatból, részint őszinte szívbéli szeretetből, és nyilván ilyen segítő szervezeteknek is van része az adakozásban. Voltaképpen én nem azért mostanra hívtam meg ezeket a szervezeteket, mert szeretném kihasználni a karácsonyi hangulatot, hiszen ez a tevékenység, amit önök végeznek, az nem szezonális, az mindig szükséges és mindig helyén van. Hogy miért pont most jöttek? Azért, mert az adventi időszak és utána az újév az mindenképpen a reménynek és az újrakezdésnek az időszaka, és a bizalom és remény időszakában az önök tevékenysége valóban leginkább a helyén van. Úgyhogy engedjék meg, hogy még egyszer szívből megköszönjem munkájukat, és önökön keresztül minden munkatársuknak, akik önzetlenségből és emberségből példát mutatnak. Önökön keresztül azoknak a szervezeteknek is, akik ide nem fértek be, de tudjuk, hogy vannak, és örömmel nyugtázzuk, hogy vannak. És engedjék meg, hogy mindnyájuknak nagyon boldog, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánjak, és reméljük, hogy lesz még itt víg esztendő is.