Most néztem meg a születésnapodon készült tv adást újra és bátorságot vettem, hogy írok Neked.
A tv adás után Pál Marika és csapata itt “landolt” nálunk, boldoggá téve családomat.
Mielőtt dicsekvésnek tűnne, amiket írok, leszögezem, hogy csak is a hála íratja velem ezt a levelet.
Nem tudod Te elképzelni sem, hogy mennyire boldoggá teszel engem, minket azzal, hogy taníthatunk a szalontai házadban.
Hetedszer rendeztük meg a nyári tábort, csütörtök óta még mindig 20 cm-rel a föld felett járok, annyira tele van a lelkem jóval. A gyerekek már családtagjaink, életre szóló élmény volt ez a pár nap.
Most lettem nyugdíjas, még több időt és figyelmet tudok ennek szánni. Benkei Ildikónak, a Vasárnapi Iskola Alapítványnak és 22 Kollégámnak köszönhetően ételt (szalámi, sajt, gyümölcs, zöldség, csoki), a tábor anyagszükségletét és rengeteg szeretetet tudtunk adni 90 gyereknek. nagy sírások között jöttünk el. (A nevelőket is “tanítjuk”, sokat segít nekünk Borsos Évi és Gáspár Marika.)
Persze rendszeresen járunk, ősztől megint készítjük fel Őket a Polgármester Úr, Török László által szervezett decemberi Jótékonysági estre.
Az Isten áldjon meg jóságodért, Csaba Testvér amiért élteted ezeket a gyerekeket és, hogy minket is beengedsz közéjük.
Szeretettel, öleléssel: Szeleczki Erzsébet
Levél Csaba testvérnek
Drága Csaba Testvér!