Projektnap Köröstárkányban

„Éljünk egészségesen!”

A Vasárnapi Iskola kötelékében több projektet is szerveztünk már Köröstárkány tanulói számára. A mostani foglalkozás az alsós közösségnek szólt, számukra állítottuk össze az egészségnapot.

A nap tervezésekor sok mindenre kellett gondolnunk: hasznos, tanulságos, ismeretterjesztő, nem szokványos, ám szórakoztató és jó hangulatú programokat szerettünk volna.

Célunk volt az egészségtudatos magatartás kialakításának fontosságára felhívni a diákok figyelmét. Olyan programot terveztünk, ahol mindenki jól érezheti magát, elmondhatja érzéseit, beszámolhat az egészségről szerzett előzetes tudásáról. Szerveztünk filmvetítést, fogápolással kapcsolatos ismereteket és egyéb feladatlapok kitöltésére is lehetőséget biztosítottunk. A kéztisztaság fontosságára egy „tüsszentőpálya” kialakításával hívtuk fel a résztvevők figyelmét, ahol kipróbálhatták a mikrobák terjedésének útját is. A projekt során lehetőség volt teázásra, C-vitamin rágótabletta elfogyasztására, különböző ízesítésű zabszeletek kóstolására. Beszélgettünk a zöldségekről, gyümölcsökről, és a visszacsatolás idején a leggyorsabban helyesen válaszoló diákok fogkefét nyerhettek. Az egészséges táplálkozás fontosságának tudatosítására „Zöld utat az egészségnek” játékkal hívtuk fel a figyelmet, ahol az ételkártyák segítségével rögzítettük a az ételpiramist. Ügyességi játékkal is készültünk, amely nagy izgalmat és lelkesedést váltott ki a gyerekekből.

A programok lebonyolításához komoly szervezésre volt szükség. Az osztályok forgószínpad-szerűen látogatták a helyszíneket, az osztályfőnökök vezetésével, akik segítségét ezúton is köszönjük. Mindenki igyekezett betartani az előre megbeszélt időpontokat, hiszen csúszásra nem volt mód. Örvendtünk annak, hogy az óvodások és az előkészítős osztály tagjai is ellátogattak programunkra. Így 73 gyermekhez juthatott el az egészségnapi gondolat, vagyis az egészségmagatartás fontosságának üzenete. Az osztályok / csoportok gyümölcsöket, fogkrémeket, C-vitamint, kézműves foglalkozáshoz anyagokat, feladatlapokat, szórólapokat, Verbéna gyógycukorkákat, kézfertőtlenítőt és emléklapot kaptak ajándékba, amelyekkel, reményeink szerint az osztályközösségben még tovább vihetik az egészség fontosságáról szerzett ismereteket, illetve az átélt élmények sokáig beszédtémát adhatnak a gyerekek körében is.

Köszönet a Vasárnapi Iskola vezetőinek, akik az anyagi forrásokat biztosították projektünk sikeres megvalósításához.

2017. október 23.