A nagycetényi óvodáért

A felvidéki Nagycéténybe indult kis csapatunk két autóval, kutyusokkal…

A másfél-ezernél népesebb, többségében magyarlakta településen működik kilenc osztályos magyar alapiskola, ám óvodája – érdekes módon – szlovák nyelvű. Ezen a fura helyzeten kívánnak segíteni oly módon, hogy a Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásával magyar óvodát építenek.

Ennek előzetes népszerűsítésében kívántunk a magunk módján segítségükre sietni. Gállné Gróh Ilona, a Kárpát-medence szerte népszerű Ringató program elindítója és lánya, Viki a legkisebbeket és anyukájukat énekeltette meg sok mosollyal, derűvel. Dömény Krisztián és Korpás Réka énekkel, citerával biztatta a kicsit nagyobbakat, hogy ismerjék meg térségük karácsonyi dalait. Dicséretükre legyen mondva: kikutatták és elhozták a kevésbé ismert énekeit a vidéknek!

A szentendrei skanzen Gizi nénije pedig rengeteg díszítetlen mézeskalácsot küldött tasakokban előkészítve a cukormázat, mellé apró cukrokat téve a díszítéshez, még a mintákat sem felejtette el mellékelni. A tanító nénik irányításával lázas munkával készültek is a karácsonyi finomságok. Nagy részük azonban még az ajtóig sem jutott, nem még az ünnepi asztalig…

Tóth Klári meghívására érkeztünk, ő volt háziasszonyunk. Vele beszéltük meg, hogy február végén visszatérünk, várnak a kicsik újabb Ringatóra, éneklésre és citerázásra.