A nagy nyári melegben érkeztünk Mezőtelkibe.
Nagyon vártak már minket, a szünidő ellenére sokan érkeztek a foglalkozásra, kicsik, nagyok vegyesen (a 2-évestől a 14-évesig), a környező falvakban élők közül is, valamint egy vakációzó, nagyváradi vendégkisfiú is eljött J Nagy Éva karcagi tanár néni segítette munkánkat.
Lepkés, virágos mesét vetítettünk a gyerekeknek, gyakoroltuk a hangos olvasást, szövegértést. Feladatlapokat kaptak a nagyobbak, a kisebbek pedig a mesében hallottakról rajzoltak, alkottak J Közelgő nemzeti ünnepünkről is beszéltünk. Volt közös éneklés, körjáték az udvaron (Elvesztettem zsebkendőmet, Kint a farkas bent a bárány) valamint vízi lufis játék, amit nagyon élveztek a gyerekek és mi felnőttek is.
Ebéd után következett a kézműves foglalkozás, nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Végezetül megleptük őket egy nyári vakációzós ajándékkal, minden gyerek kapott egy labdát, aminek nagyon örültek.
Köszönjük a lehetőséget, és a bizalmat, nagyon jó érzés volt látni a csillogó szemű gyerekeket és a hálás tekintetű szülőket.
Éva, Enikő és (Judit távollétében) Ilus