A 2018/19-es belényesújlaki és várasfenesi vasárnapi iskolás tanév nehezen indult, de tudjuk, s meg is tapasztaltuk, „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk” (Róm. 8. 31). Két új, lelkes kolléganőt kaptunk, és most már a tanév végén látjuk azt is, hogy jövőre a néhány hónapot kihagyni kényszerült kollégák is vissza tudnak állni közénk ebbe az önkéntes munkába.
A tanév során minden hónapban ugyan úgy, mint az eddigi években megtartottuk a foglalkozásokat, bár néha nehézséget okozott az, hogy kellő létszámban jelen legyünk Fenesen (ahova a belényesi, belényessonkolyosi, körösjánosfalvi gyerekek is bejárnak) és Újlakon is. Éppen ezért nagyon-nagy segítséget jelentett számunkra, hogy a fenesi gimnazisták, egyetemisták, akik már 10-13 éve járnak hozzánk foglalkozásokra, minden alkalommal ott voltak velünk és segítették a munkánkat. Eleinte „csak” az uzsonnáztatásban segítettek, de most már a kinti játékok lebonyolításában, a kreatív foglalkozás előkészítésében és megvalósításában is nagyon talpraesetten, ügyesen helyt álltak. Ezért gondoltuk, hogy fiatal segítőinknek egy karcagi kirándulással köszönjük meg az egész éves kitartó munkájukat.
2019. július 6-án először a kálvinista Rómával, Debrecennel ismerkedtek meg a református fiatalok. A Nagytemplom lépcsőit megmászva a város csodálatos panorámájában gyönyörködtünk, egy szakszerű idegenvezetés utáni bőséges ebédet elfogyasztva pedig önállóan fedezhették fel a belvárost a fenesi fiatalok. A délután hátra lévő részében megtekintettük Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját, valamint a Debreceni Egyetemen és a nagyon széppé varázsolt Nagyerdőn sétáltunk.
btrhdr btr btrhdr btrhdr btr btr btrhdr
Az esti órákban érkeztünk meg Karcagra, ahol a pizza vacsora elfogyasztása után egy kis lazítás következett. A vendégeink közül többen a héten érettségiztek, illetve volt, aki most államvizsgázott, így ez a kirándulás a vizsgák utáni kikapcsolódást is jelentette számukra. Vasárnap délelőtt a karcagi fürdőben folytatódott a pihenés, ahol a nem túl kegyes időjárás ellenére is kitűnően érezték magukat a fiatalok. A bőséges ebéd után Karcag főterén tettünk egy kisebb városismereti sétát, itt nagy tetszést aratott a rendezett, tiszta városkép, a sok-sok szobor, a szép épületek, közterek. Mindenkinek nagyon tetszett a város és szívesen maradtak volna még. Elfáradva, kissé izgatottan, hiszen még csak a jövő héten tudják meg az érettségi eredményeket, indultak vissza Várasfenesre.
Köszönjük a Vasárnapi Iskola Alapítványnak, Karcag Város Önkormányzatának, Dobos László polgármesternek úrnak, Pánti Ildikó önkormányzati képviselőnek, Fazekasné Varga Juditnak és a „Szabi Busznak” a támogatást, mellyel hozzájárultak a kirándulás megvalósításához.
Nagy Éva