Mezőtelki foglalkozás novemberben

2019. november 23-án Vasárnapi Iskolás foglalkozásra utaztunk Mezőtelkibe Tagyiné Galajda Katalin és Pitti Annamária debreceni kolléganőkkel. Sok kis apróság, első sorban óvodás várt bennünket, sőt voltak néhányan, akik csak keveset, vagy egyáltalán nem értettek, beszéltek magyarul. Így nagy segítségünkre volt a helyi óvónéni és tanító néni. Az ismerkedés után Max Lucado Értékes vagy meséjét dolgoztuk fel mozgásos játékkal bevezetve. Az iskolások nagyon szépen felolvasták a mesét és ügyesen megoldották a hozzá kapcsolódó szövegértési feladatlapot, miközben a kisebbek színeztek. Ezután a tágas játszótérrel felszerelt udvaron játszhattak a gyerekek. A közösen elfogyasztott ebéd, ami a Debrecenből érkezett kalács és alma mellett a szülők által készített süteményt is tartalmazott. A foglalkozás végén ügyes kis kezek karácsonyi képeslapokat készítettek. Búcsúzás előtt minden gyermek kapott egy-egy könyvet ajándékba, és természetesen csokoládéval és cukorkával is megkínáltuk a gyerekeket.

Nagy Éva