Farsang Tasnádszántón

Február elsején voltam Tasnádszántón. Mivel farsangi időszak van, mi is “farsangi bulit” terveztünk erre az alkalomra.

A foglalkozás első részében az előző hónap eseményeit megörökítő képekből készítettünk tablót. Aztán farsangi álarcokat színeztünk, vágtunk. A “bohócok” elkészítése következett ezek után. Aki bátrabb volt, sok részből álló, mozgatható, milton kapoccsal rögzíthetőt készített, a kisebbek pedig szép színes figurákat alkottak.

Felajánlásként “fantasztikus” szemüvegeket kaptunk, ami nélkülözhetetlen kellék volt ezen a napon. Közben, és a tízóraizás alkalmával (mosolygós szendvicseket készítettünk) is beszélgettünk a farsangi népszokásokról, hagyományokról.

Ezt követően kedves vendégünk, Mónika néni népi gyermekjátékokat, dalokat, táncokat ismertetett meg a szép számmal összegyűlt kis csapattal. Eközben szorgos “kuktáinkkal” készítettük a pillefánkot. A tánc után igazán jól esett a fahéjas cukros, és baracklekváros fánk.

A legizgalmasabb pillanatok ezután következtek. Adományként kaptunk egy támogatónktól a tombolához (és a foglalkozáshoz is poharakat, szalvétát) értékes, kedves, játékos tárgyakat. Mindenkinek két tombolája volt, és természetesen mindegyikkel nyert valamit. A tombolahúzás után izgatott csere-bere vette kezdetét, kisebbek a nagyobbakkal, lányok a fiúkkal cserélték a számukra kedves nyereményeket.

Nagyon örülök, hogy ismét gyarapodott a létszám, 25 résztvevő volt ezen a napon! 🙂 Két Anyuka is a segítségemre volt, ígéretük szerint máskor is számíthatok rájuk. Remélem, hogy a következő alkalommal is ilyen népes csapatról, eredményes munkáról, jó hangulatról számolhatok be!