Debreceni csoportunk január 25-én újra meglátogatta az érendrédieket. A farsangi időszak szokásairól és a napjainkban is jelen lévő – vagy épp elfeledett – néphagyományokról beszélgettünk.
Akárcsak régen a fonóban, most is sorra kerültek a népdalok, mondókák, csúfolódók és találós kérdések. Tréfás mesénket – A szegény ember vásárát – papírszínházas előadásban nézték s hallgatták a gyerekek. Lelkesen kapcsolódtak be a történetbe szőtt népdalokat énekelve, majd újakat is tanultak, melyek citerakíséret mellett igen szépen szóltak. A tízórai mi más lehetett volna, mint a fánk. Miután kicsik és nagyok jóízűen megették, következett az alkotómunka.
Állatmaszkok készítése során a különféle anyagokból válogatva, ragasztva jobbnál jobbak születtek: medve, kecske, ló és ökör álarc. Persze elkelt a segítség, de ebben házigazdáinkra is számíthattunk. A jó hangulatú barkácsolást követően boldogan vitték magukkal a gyerekek az elkészített állatmaszkokat. Búcsúzáskor nagyon jól esett hallani, hogy a gyerekek alig várják a következő találkozást. Mi is!
Horváth Zsuzsa, Pusztainé Istenes Virág, Hegyesiné Lázár Edit