Február 8-án az Érsekkétyi Egyházi Alapiskolában jártunk. Hajdú Árpád iskolaigazgató felkért minket, hogy tartsunk egy három alkalmas foglalkozássorozatot, aminek nagyon örültünk, mivel az utóbbi években elakadt az érsekkétyi munka.
Az iskola vezetősége nem csak a diákokat, hanem az óvodásokat és a szüleiket is meghívta annak érdekében, hogy kedvet kapjanak ahhoz, hogy a református iskolát válasszák gyermekeik számára.
Köszöntéssel és bemutatkozással kezdtük a napot, ahol a község polgármestere is üdvözölte a jelenlévőket. Közös éneklést követően kisebbek és nagyobbak különváltak egymástól és kezdetét vette a kézműves foglalkozással egybekötött történetmesélés. A fiatalabbak a hagyományos farsang elemeivel ismerkedhettek meg – farsangi kikiáltókat tanultak és tradicionális állatmaszkokat készítettek -, míg az idősebb gyerekek a kánai menyegző elbeszéléséhez alkalmas papírszínházat alkottak. Rövid gyakorlást követően elő is adták a történetet a kicsiknek, majd a farsang szellemében közös szeretetvendégséggel és citerás táncmulatsággal zártuk az eseményt.
Lázár Enikő, Szinnai Zoltánné Bianka, Barta Erzsébet, Nándori Dorina és Szabados-Jámbor Zsuzsanna, akinek külön köszönjük, hogy segítette a kiutazásunkat.