A nábrádi nap mottója: Itt a tavasz!

A tavasz jegyében terveztük és tartottuk meg a foglalkozásokat a gyerekekkel.

Kicsik csoportja:

  • Most is átismételtük a korábban tanultakat. Örömünkre minden mondókára, dalocskára szépen emlékeztek. Meg is dicsértük őket, amely boldogságot, büszkeséget csalt az arcukra.
  • Újabb mondóka várt rájuk: Csiga-Biga hívogató. Különösen élvezték Sulyok Gizella: Gólya-béka című dalocskáját, amelyet mozgással és hangszínváltoztatással tettünk még változatosabbá.
  • A „tanulás” után jött a jutalom, csigákat készítettek színes papírokból.

Nagyok csoportja:

  • A tavasz egyik kedves madarát, a fecskét készíttettük el papírból, és felrögzítettük egy zsinórra, „villanydróton” gyülekeztek.
  • Szintén papírból készített pillangók pedig faágra „szállva” az asztal díszeiként szolgáltak.
  • Mindkét alkotás nagyon tetszett a gyerekeknek, és boldogan álltak a munkáikkal együtt a kamera elé.

Szabóné Zsoldos Valéria