És igen! Elindultunk, megérkeztünk, foglalkozást tartottunk! Sokan voltunk, jó l éreztük magunkat!
A sok várakozás után végre megkockáztattuk, és felkészültünk első éradonyi „szereplésünkre”. A csak magyarok lakta településen nagyon segítőkész tanító nénik, az óvó néni, az alpolgármester úr, a kultúrház vezetője, Marci atya, a kántor és segítőik vártak bennünket 33 gyerekkel. Kulturált körülmények között láttunk munkához.
Béla egy húsvéti összeállítást készített, amit projektorral vetítettünk ki, majd a népszokásokhoz kapcsolódó Húsvéti Lottó következett. A tízórai után kézműveskedtünk, tojásból nyuszi és húsvéti ajtódísz készült. Sajnos, az eső elmosta a kinti tojáskeresést, de ez sem vette el a kedvünket a munkától. A gyerekek – kicsik és nagyok egyaránt – teljes átéléssel alkottak, szép munkák kerültek ki a kezük alól. Nagy öröm volt ez nekünk, úgy tűnik, megtaláltuk a helyünket. Mivel a falunak is vannak szervezett programjai, június elején találkozunk újra egy játékos, vetélkedős, sportos foglalkozáson. Várjuk!


