Április végi foglalkozásunk mottója: Anyák napja

Nábrádon az elmúlt hét óta nagymértékben csökkent a létszám, mivel a család jelentős részét áthelyezték más településre. Így a két csoportra tervezetteket a kicsikkel és a nagyokkal közösen oldottuk meg.

Meglepetéseket készíttettünk az édesanyáknak és a nagymamáknak. Formára készített színes anyagokból tulipánokat alkottak, amelyeket kitömtek és szalagokkal kötötték a hurkapálcákra. Kihajtható képeslapokat készítettünk, amelyekből kinyitáskor tulipán vagy szív emelkedik ki. Ezeket még tovább díszítették ízlésük szerint, és megcímezték attól függően, hogy kinek szánják. Nagyon szépek lettek az alkotások és boldogan álltak a kamera elé a majdani ajándékaikkal. Anyák napi verseket is vittünk, amelyeket a képeslapokba ragaszthattak. Ígéretet kaptunk, hogy megtanulják a verseket, és elmondják az anyukájuknak.

Ez volt az utolsó foglalkozásunk Nábrádon, mert a következő hét elején mindenkit áthelyeznek új településre. Elköszöntünk mindenkitől és a polgármesteri hivatal dolgozóitól is. A felnőttek, a gyerekek, Nábrád polgármestere – Soltész Ferenc Dávid – és a hivatal dolgozói  elismeréssel,  tisztelettel köszönték meg a munkánkat.

Szabóné Zsoldos Valéria, Szalma Ferencné, Tóth Istvánné, Vargáné Herman Anna