
Békéscsabán, a Fiume hotelben tartotta szombaton Összetartás címmel éves értékelő összejövetelét a Vasárnapi Iskola Alapítvány. Elhangzott, hogy az önzetlen anyaországi pedagógusok miként segítik a határon túl, a szórványban élő magyar gyermekeket. Műsort adtak a nagyszalontai fiatalok, illetve előadást tartott Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is.
Benkei Ildikó, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere, a Vasárnapi Iskola Alapítvány alapítója Böjte Csaba atya gondolatait idézve azt mondta, hogy félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni. Annyi cipő, ruha, élelmiszer és luxuscikk soha nem volt a Kárpát-medencében, mint most, mint ahogy annyi megkapálatlan szőlőtőke és leszüreteletlen almafa sem. Az alapítvány keretein belül önzetlenül ténykedő pedagógusok hatalmas erőt kaptak a szórványban végzett munkához, a szombati békéscsabai eseményen pedig merítkezhettek egymás gondolataiból, szeretetéből.
„Poharunk félig tele”
Minden évben választottam egy mottót Összetartásunk jelmondatául. Idén erre gondoltam. Nehéz időket élünk – ez kétségtelen. És még nehezebb jön. De megosztom veletek Böjte Csaba testvér gondolatait, akinél több szenvedést, nehéz gyermeki sorsot kevesebben láttak, mégis így írt :
“Folyamatosan félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és
merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és
őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, ennyi megműveletlen föld, ennyi leszüreteletlen almafa, ennyi megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!”Úgy érzem, szavai hozzánk is szólnak, hiszen a nehézségek ellenére kaptunk erőt szórványmentő munkánk folytatásához, és itt vagyunk újra együtt Békéscsabán. És ha Isten segít, az előttünk álló tanévet is közösen megtervezhetjük. Műveljük meg földjeinket és a gyermekfőket, szedjük le az almát az almafáról és kapáljuk meg szőlőinket!
Benkei Ildikó a Vasárnapi Iskola Alapítvány alapítója
Békéscsaba civil ügyekért felelős tanácsnoka, dr. Juhász István hangsúlyozta, óriási munkát végez a Vasárnapi Iskola Alapítvány a szórványmagyarság körében, hiszen a gyerekek nem anyanyelvi környezetben tanulnak.







Pedagóguscsoportok indulnak az anyaországból kéthetente, és szombat délutánonként, vasárnap délelőttönként foglalkozásokat tartanak a fiataloknak, segítve őket a magyarságuk megőrzésében. A szakemberek önkéntesen ténykednek, az alapítvány pedig fedezi a kiadásaikat támogatásokból, pályázatokból. Békéscsabán is több pedagóguscsoport alakult, akik több településre is ellátogatnak alkalmanként, illetve nyári táborokat szintén szerveznek.
Emlékeztetett, 2011-ben a városi jótékonysági bálon sok felajánlás érkezett a Vasárnapi Iskola Alapítvány számára, támogatva az anyaország határain is túl ténykedő, egyébként a Kazinczy Ferenc, az Erzsébethelyi, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű, illetve a Lencsési Általános Iskolában dolgozó szakembereket, akik a foglalkozások során nem a tananyag kiegészítésére, hanem a kapcsolatépítésre törekszenek. Békéscsaba pedig azóta is folyamatosan segíti a civil szervezetet, hogy jelen lehessen a szórványmagyarság körében.
Benkei Ildikó felolvasta a Vasárnapi Iskola Alapítvány elnöke, Andor György Károly levelét. Az elnöke abban köszönte meg a pedagógusok kitartását, akik igényes munkát tesznek le az asztalra, szívvel-lélekkel ténykednek. Kiemelte, nemcsak a magyar fogy a szórványban, hanem az emberek hite is, ezért a nyelv megőrzése és a hit visszaadása rendkívül fontos. Ehhez Istenre is szükség van.
– A Vasárnapi Iskola Alapítvány fontos intézménye, gyűjtőhelye a nemzet napszámosainak – fogalmazott levelében dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, amelyet szintén Benkei Ildikó tolmácsolt a rendezvény résztvevőinek. Új energiát visznek a pedagógusok a szórványba, elkötelezettséggel ténykednek. Az alapítvány pedig olyan értéket, erőt generál, amely megsokszorozódik az anyaország határain túl. Mint fogalmazott, szórványmentő missziókra mindig szükség lesz, főleg a válságok idején. Jelezte: a kormánynak köszönhetően több százezer határon túli diáknak biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt években 900 bölcsődét, óvodát építettek vagy újítottak fel, mivel Magyarországnak minden magyar számít. A Vasárnapi Iskola Alapítvány tevékenysége pedig azt jelzi, hogy a magyar emberek is számíthatnak egymásra.
A Vasárnapi Iskola Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány alatt is folytatták tevékenységüket, a kiutazások helyett postai csomagban küldtek a gyermekeknek feladatlapokat, kérdőíveket, valamint online formában tartották velük a kapcsolatot. Benkei Ildikó örül annak, hogy alkalmazkodni tudtak az adott helyzetekhez és képezni tudták a nehéz sorsú külhoni magyar fiatalokat, így sikeresnek értékeli a mögöttük álló tanévet.
– Amint ismét lehetőség volt rá, személyesen mentek a kollégák és folytatták ezt a munkát. Továbbá az orosz-ukrán háború okozta új helyzethez is alkalmazkodni tudtunk. A mátészalkai csapatunk a határra ment és a menekülő gyermekeknek tartott kézműves foglalkozásokat – emelte ki az alapító.
A rendezvényen részt vettek a nagyszalontai gyermekotthonban lakó fiatalok is, akikkel Szeleczki Erzsébet, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola nyugalmazott igazgatója foglalkozik rendszeresen, és akik egy versekkel, dalokkal, mesékkel színesített előadással érkeztek. A gyerekek a műsor végén hatalmas tapsot kaptak. Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója felelevenítette, hogy annak idején miként lett a volt, lepusztult kaszárnyából gyermekotthon, hogy támogatásoknak köszönhetően hogyan sikerült rendbe tenni az épületeket. Az értékelőt követően a nagyszalontai gyermekotthon fiataljai szavaltak verseket és adtak elő énekeket, majd Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
Nem szabad elfogadni a világot olyannak, amilyen. Lehet rajta változtatni, csak küzdeni kell, ehhez pedig bátorításra van szükség. Olyan munka nincs, amely ne járna verejtékkel, de a becsületes munkának mindig meg lesz a gyümölcse!
Böjte Csaba atya

Egy gondolat “Első alkalommal szervezett összetartást Békéscsabán a Vasárnapi Iskola Alapítvány” bejegyzéshez
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.