Húsvéti hagyományokról Mezőtelkiben

Nagy izgalommal és lelkesedéssel vártuk, hogy újra találkozhassunk a mezőtelkeikkel. Hosszabb idő kihagyása után, március 30-án, ismét örömmel köszönthettük egymást. A foglakozás témája a Húsvét ünnepe volt. A szokásokhoz híven elénekeltük a gyerekekkel együtt az „Ábrahám” c. dalt, melyet immár hagyományként említhetek, amely a közös éneklés során a gyerekek kedvenc dalává lett.

A Húsvéti jelképekről, szimbólumokról szóló képes összeállítást néztük meg, olvastuk fel közösen a projektoros kivetítés segítségével, így gyakorolva a hangos olvasást és a szövegértést is. A témához kapcsolódóan feladatlapokat állítottam össze a gyerekeknek, amit a nagyobbak ügyesen megoldottak, a kicsik pedig lelkesen rajzoltak, színeztek a témával kapcsolatosan. Mint mindig, énekléssel és az udvaron játszható játékokkal színesítettük a napi programot.

Ezt követően elfogyasztottuk a tízórait (kalácsot, almát és gyümölcslét), tehát jót falatoztunk, utána a kézműves foglalkozással folytattuk. 

A közelgő húsvétra várva papírból „tojástartó” kosárkát készítettünk. Tojást díszítettünk, különböző dekorációs technikával (festettük, fonalból körbe ragasztottunk), és a gipszből kiöntött tojásokat és a különböző alakzatokat (csibe, bárány, nyuszi, stb.) ábrázoló figurákat kifestettük, temperával dolgoztunk. Mindenki nagyon ügyesen alkotott, sok szép munka született.

Köszönjük Noémi óvó néni segítségét, valamint a Major református lelkész családnak a munkánk során nyújtott támogatást, a helyszín biztosítását és a kedves fogadtatást.

Szeretettel: Enikő, Ilus és Kati