Mezőtelkiek Debrecenben

Nagy örömmel számolok be a mezőtelki gyerekek Debreceni kirándulásáról. Augusztus 3-án reggel érkeztek 4 felnőtt kíséretében: a mezőtelki óvó néni, a történelem szakos tanár néni, egy nagypapa és Major Erneszt Református Tiszteletes Úr is megtisztelt jelenlétével.

Először a Debreceni Református Nagytemplomot néztük meg, ahol Szabó Gizella nyugdíjas lelki pásztor volt a tárlatvezetőnk, aki lelkesen vezetett végig bennünket, nagyon részletesen, és elhivatottan mutatta be a Nagytemplom történetét, múltját, s jelenét, amit a gyerekek nagy érdeklődéssel hallgattak. Fölmentünk a Nagytemplom tornyába is, ahol a nagyharangot csodálhattuk meg, valamint a lépcsőket megmászva a város csodálatos panorámájában gyönyörködtünk. Ezúton köszönjük a tárlatvezetőnk lelkes bemutatóját és elhivatott munkáját, valamint a Nagytemplom támogatását.

Ezt követően a Kossuth tér, és az Aranybika alatti étteremben elfogyasztottuk a bőséges ebédet. A téren egyéni és csoport fotókat készítettünk, gyönyörködtünk a város terének szépségeiben, a szökőkút, Kossuth szobor együttes, Szabó Magda szobor és egyéb látnivalókat tekintettük meg. Meglepetés ajándékkal is készültünk a gyerekeknek, amihez egy „jól sikerült” csoportképre volt szükségünk, ezért többszöri „Vizibicikli” mondat elhangzására volt szükség ☺

A kis pihenőnket követően a Református Kollégium Múzeumába látogattunk, ahol nagyon kedves, és lelkes idegenvezetőnk Herczeg Zsuzsanna fogadott bennünket. Végig vezette a csoportot és igen nagy részletességgel mondta el a város történelmét, a kollégiumi életet, az itt tanuló nagyjainkról, írók, költők, politikusok múltjáról, életéről beszélt. Nagy érdeklődéssel hallgattuk, szinte bele képzeltük magunkat a nagyjaink életébe, a diákok mindennapjaiba, már ott éreztük magunkat a múltbéli iskolában, az iskolapadban, a kollégium diákjaként nagyon megérintett mindnyájunkat Zsuzsanna humorral, játékkal egybekötött bemutatója, amiért nagyon hálásak vagyunk, és egyben a Református Kollégium vezetőségének is köszönjük a lehetőséget. 

A délután hátra lévő részében megtekintettük Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját, valamint kimentünk a Nagyerdőre, és a debreceni Növény, Állatkert és Vidámpark megtekintésével zártuk a napot. A gyerekek nagy örömére sok különleges állatot csodálhattak meg, valamint élvezhettük a kisvasút által nyújtott különleges utazás élményét.

A nap végén az általunk készített csoportképből egy hűtőmágnest készítettünk, amit egy szintén mi magunk által készített képeslapba téve adtunk át emlékként, a Debrecen-Mezőtelki kirándulás emlékére. Mindenkinek nagyon tetszett a város és a programok, kellemesen elfáradva, sok-sok élménnyel gazdagodva indultak vissza Mezőtelkibe.

Köszönjük a Vasárnapi Iskola Alapítvány, a Debreceni Református Nagytemplom, a Református Kollégium, a Déri Múzeum és a Nagyerdei Állatkert támogatását, mellyel hozzájárultak a kirándulás megvalósításához.

Gellén Enikő, Tagyiné Galajda Katalin és Harsányi Gábor önkéntes segítők