Csaba testvér kérésére összeállítottam Kölcsey Ferencről egy előadást, amit betanítottam és amit egy zarándoklat végén adtak elő a gyerekek Kölcsey szülőházánál.
A rövid időre való tekintettel Pál Marika is besegített a tanításba és az előadás olyan jól sikerült, hogy a résztvevők sírtak, ölelgették a gyerekeket és nem akarták elengedni őket. Igazi öröm volt. Még kétszer előadták más helyeken. A gyerekek nagyon boldogok voltak.
Az Eucharisztikus Világkongresszusra készülve, Sallai Karikó Éva összeállított Csaba testvér elmélkedéseiből egy válogatást. Ezt kellett rövidítenem, átalakítanom a szalontai gyerekekre “szabnom”. Most ennek a betanítását végzem, egész jól haladunk. Közben egy másik anyagot is átalakítottam, szintén a Kongresszusra és azt a nagyváradi ház gyerekeinek osztottam és indítottam el.
Most újabb kérése van Csaba testvérnek: miközben készülünk a kongresszusi anyaggal, vegyem elő az általam 2018-ra készített Petőfi összeállítást, kicsit “poroljam le”, mert november 18-án Pesten, Novák Katalin jelenlétében szeretnék azt bemutatni. Gyorsan elővettük, már gyakoroljuk. (1-2 új szereplő kivételével tudják)
Hát ezekben a munkákban vagyunk-sok örömöm van benne. Közben már tervezgetem a következő tábort, mert nemsokára annak szervezéséhez is hozzá látok.