A püspökladányi csapat 2022. 04. 02-án – több mint két év után – órákat tudott tartani a biharfélegyházi gyerekeknek. Ötvös-Varga Krisztina volt a “sofőr”, a kézműves foglalkozások pedig a közelgő húsvét témájához kapcsolódtak. Készítettünk ablakdíszeket, húsvéti tojást, még a kifestők is az ünnepről szóltak. Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy az iskola igazgatónője (egyben az alpolgármester felesége) is örömmel fogadta a lelkes csapatot. Az a vendégszeretet, ami minden alkalommal átlengi ezeket a találkozásokat, a mai napon tovább mélyült. Sajnos Tiszteletes Úrral nem tudtunk beszélni, ugyanis előző nap baleset érte, de a kórházból küldte szívélyes üdvözletét.
Úgy véljük, hogy a 28 gyermek számára élményekben gazdag, tartalmas délelőttöt tudtunk tartani. Püspökladány önkormányzata csokinyuszit küldött a gyermekeknek. Bízunk abban, hogy a májusi foglalkozást is meg tudjuk tartani.


Üdvözlettel: a püspökladányi csapat