Szent Erzsébet és advent Komarócon

Hosszas szervezés és egyeztetés után végre – a tanévben először – eljutottunk Komarócra. Mivel egy hét múlva aktuálissá válik, a foglalkozás fő témája az advent volt, de Erzsébet nap lévén természetesen szóba került Árpád-házi Szent Erzsébet és néhány időjósló regula.

Miután megbeszéltük az ’advent’ szó jelentését, elolvastam a 4 gyertya történetét. Ezután a gyerekek hozzáláttak az adventi naptár elkészítéséhez. Közben éneket tanítottam (Adventi hírnök, friss fenyőág), s elhangzott Szabó T. Anna Gyertya című verse is.

A foglalkozás végén A két gyertya című történetet hallgatták meg a gyerekek. Ajándékba, emlékként ma egy mécsest, egy kis faangyalt és egy hópihét kaptak, mivel reggel már Erzsébet megrázta a pendelyét.