Szent Márton Nap Kisjenőn

Borongós, szemerkélős, esős időben érkeztünk meg Kisjenőbe november 19-én. A gyerekek már vártak Bennünket. Tudták, hogy a következő közös együttlét alkalmával Szent Márton legendáját dolgozzuk majd fel.

A szokásunktól eltérően a „barkács” foglalkozással kezdtünk, ahogy ők nevezik a kézműveskedést. Erre azért volt szükség, mert dekopázsoltunk, és annak bizony száradni is kellett egy kicsit. A lámpások elkészítése után felidéztük Márton püspök legendáját és történetét. Feladatlapot is kaptak a gyerekek, melyben a történetet kellett időrendbe rakni, árnyékokat kellet párosítani a megfelelő libákhoz, valamint mandalás színező is helyet kapott a füzetben. Nem mondtunk le a versekről, mondókákról és rejtvényekről sem. (Sajnos csak két lány tud magyarul olvasni.) Megtanultuk a „Száz liba egy sorban” kezdetű dalt, és az elkészült lámpásokkal egy vidám felvonulást szerveztünk. A népszokásokról beszélgettünk a foglalkozás végén, majd a jól megérdemelt édességet és egy mosolygós almát kaptak a gyerekek.

Szemerkélő esőben, de annál vidámabban tértünk haza.