Névreszóló tanulnivaló a Fenesi völgybe

Az idei év első két hónapjában még nem tartottunk a Fenesi völgyben jelenléti foglalkozást. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem is voltunk kapcsolatba a gyerekekkel. Januárban és februárban is, a pandémia alatt már megszokott módon csomagban, névreszóló borítékba kapták meg a gyerekek a foglalkozás tananyagát. Azt már tapasztalatból tudjuk, hogy egy-egy ilyen foglalkozás teljesen másként … More Névreszóló tanulnivaló a Fenesi völgybe

Éradony, az új küldetés

Már bizonyára untátok, hogy békéscsabai csapatunk évek óta arról tudott beszámolni, hogy helyi tisztelendő és tanító nélkül nem igazán tudjuk összetartani a bélfenyéri gyerekeket. Ráadásul a kicsik megnőttek, középiskolások lettek, már nem igazán tudtuk lekötni őket. Mióta Kiss Márton atyát az Éradony, Érkeserű, Érmellék települések ellátására rendelték át, nem tudtunk olyan kapcsolatban maradni, mint azelőtt. … More Éradony, az új küldetés

Angyalkák Szesztáról

Nektek és a Vasárnapi Iskola család minden tagjának áldott, békés karácsonyi napokat és egészségben, örömökben bővelkedő, boldog új esztendőt kívánok az osztályom által készített angyalkákkal. Idézek egy levelet is a Kassa közeli Szesztáról és hozzá szintén mellékelek képeket. Szeretettel: Edit “Jó estét! Köszönöm a karácsonyi kézműves csomagot, de ha nem tetszik megharagudni én más angyalkát … More Angyalkák Szesztáról

Ajándékcsomagok a Fekete-Körös völgyébe

Személyre szóló karácsonyi ajándékcsomagokat készítettek a Vasárnapi Iskola Alapítvány önkéntes pedagógusai a Fekete Körös völgyében, az Alapítvány programjaira járó gyermekek számára. A civil szervezet 16 évvel ezelőtt indította el a Vasárnapi Iskola mozgalmat, amelyben az önkéntes pedagógusok magyar nyelvre, irodalomra tanítják a szórványban élő gyerekeket.Személyre szóló karácsonyi ajándékcsomagokat készítettek a Vasárnapi Iskola Alapítvány önkéntes pedagógusai … More Ajándékcsomagok a Fekete-Körös völgyébe

Őszi és téli foglalkozások Tasnádszántón a távolból

A nyáron reménykedtünk benne, hogy talán ősszel elkezdhetjük ismét a személyes találkozást a gyerekekkel. A vírus ismét keresztülhúzta a számításunkat. A szeptemberi egri találkozó és már az előzetes beszélgetések alapján is elkezdtem újraszervezni a csoportomat. Erre azért volt szükség, mert az óvodás és alsó 1-2-3. osztályba járókkal nem tudtam tartani a messengeren/facebookon a kapcsolatot. Tehát … More Őszi és téli foglalkozások Tasnádszántón a távolból

Karácsonyi csomagok a biharfélegyházi gyerekeknek

Minden gyermek személyre szóló csomagjába került egy gyűjtemény a karácsonyi népszokások leírásáról, valamint egy szerkesztett levél a Jézuskának. Ez utóbbira ők írták fel a nevüket (bemutatkozván Jézuskának), illetve megfogalmazták kívánságaikat. Színezőt is kapott mindenki, a kisebbek egyszerűbbet, a nagyok több munkát igénylőt. Korcsoportonként más és más feladatokat is küldtem a gyerekeknek. A kisebbek papírból kivágott … More Karácsonyi csomagok a biharfélegyházi gyerekeknek