Önkénteseket várnak Tasnád környékén

2016. december 9-én 17 órától lesz a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban azon fotókiállítás megnyitója, melynek egyik célja, hogy a Vasárnapi Iskola további önkéntesekkel tudja segíteni a szórványmagyarság oktatását. Amennyiben elég önkéntest sikerül toborozni, akkor beindulhat az oktatás Tasnád környékén is. Az alábbi képeket Vetési László küldte a következő megjegyzéssel: “most jöttem haza, van 5 falunk … More Önkénteseket várnak Tasnád környékén

Tartalmas kirándulás a Partiumból a fővárosba

“Röviden beszámolok a hétvégi programunkról… Nagyon szuper, tartalmas, közösségépítő és egymást jobban megismerő napjaink voltak. Az útiköltség jutányos volt, így szállást is tudtam intézni, ami külön élményt jelentett a kollégáknak és a gyerekeknek. A helyszínen még “filmforgatást” is rendeztek. A budapesti kirándulás hatalmas élményt jelentett. Korán indultunk és terveinken felül teljesítettük az élményekhez juttatást. Az … More Tartalmas kirándulás a Partiumból a fővárosba

Kincseiket kitárva ajándékot adtak

Mint évek óta minden december, az idei karácsony hava is az adománygyűjtésről szólt iskolánkban. Az egyházközség Kék Vödör akciójába bekapcsolódva 20 vödröt töltöttünk meg élelmiszerrel, és ezen kívül több szatyorba gyűlt még össze adomány, amit a Református Szeretetszolgálat kárpátaljai családokhoz juttatott el. Ezzel párhuzamosan a Vasárnapi Iskolába járó partiumi gyerekeknek készítettünk cipősdobozba karácsonyi ajándékokat. December … More Kincseiket kitárva ajándékot adtak

Szent László nyári tábor

A “Szent László nyári táborunk” sikeresen lezajlott, 34-36 gyerek vett részt rajta! Augusztus 5-én hétfőn kezdtünk és szombaton zártunk. Csütörtökön buszt béreltünk, elvittük a gyerekeket Nagyváradra. Kirándulásunk során megnéztük a Szent László királyunkkal kapcsolatos emlékhelyeket. Megtekintettük a székesegyházat, a parkot, szobrot, a Szent László emlékkiállítást, a Szent László templomot. Idegenvezetőnk Veress Kovács Attila nagyváradi református … More Szent László nyári tábor