Farsangi népszokásokról Irinyben

Február 2-án a Farsang jegyében töltöttük el az irinyi gyerekekkel a szombat délelőttöt. Felelevenítettük a farsangi népszokásokat, hagyományokat, majd Zsuzsi citerakíséretével farsangi dalokat tanultunk és a gyerekek által ismert népdalokat ismételtük át. A fiúkkal és a lányokkal is külön csúfondáros mondókákat tanultunk, amit egyre bátrabban kiabáltak egymásnak. Az együtt elfogyasztott tízórai után népi játékokat tanítottunk a … More Farsangi népszokásokról Irinyben

Várasfenesen a Himnuszról

Várasfenesen a februári foglalkozáson folytattuk az ismerkedést a Himnusszal. Nagyon sok mindenre emlékeztek a jelen lévő fenesi, belényesi, körösjánosfalvai, belényessonkolyosi gyerekek abból, amit januárban beszéltünk, a kialakított csoportokban pedig ügyes illusztrációkat is készítettek a vershez. A sok szép alkotás elkészítése után elfogyasztottuk a Julika néni és Frici által készített finom csörgét és meleg teát. Majd … More Várasfenesen a Himnuszról

Farsangra készülve Belényesújlakon

Február 16-án találkoztunk a belényesújlaki gyerekekkel, akik most is nagyon vártak bennünket. Molnárné Erzsike nénit már ismerősként üdvözölték, és a kicsik nagyon kíváncsiak voltak, hogy vajon lesz-e megint memóriafejlesztő társasjáték. Természetesen nem csalódtak, és most már sokkal ügyesebbek voltak, mint az elmúlt alkalommal. A nagyobbak most kevesebben voltak a szokásosnál, de lelkesen olvasták a csodaszarvas … More Farsangra készülve Belényesújlakon

Biharfélegyházi foglalkozás

Február 16-án tudtunk ismét Biharfélegyházára menni. Ötvös- Varga Krisztina Debrecenből, Daróczi Ilona és Petőné Papp Margit Püspökladányból. A foglalkozásokon 18 gyerek vett rész, akik rendkívül jó hangulatban töltötték velünk a délelőttöt. Szabó Ella tanítónő és férje Szabó Zsolt, a helyi református pap nagyon szívesen fogadott bennünket, végtelen örömmel nyilatkoztak arról, hogy a 10 éve tartó … More Biharfélegyházi foglalkozás

Újévi foglalkozások Belényesújlakon és Várasfenesen

Belényesújlakon a foglalkozás kezdetén bemutatkozott a gyerekeknek új kollégánk, Molnár Józsefné Erzsike, aki nyugdíjas óvónő, aki óvodásoknak és kisiskolásoknak való játékos feladatokkal és társasjátékkal is készült. A nagyokkal a magyar kultúra napjára emlékeztünk, ehhez kapcsolódó szöveget olvastunk. Játékos feladatokat oldottunk meg: ilyen volt a párosító, amelyben híres magyarokról kellett megállapítani, hogy ki miről híres. Az … More Újévi foglalkozások Belényesújlakon és Várasfenesen

Mostan kinyílt egy szép rózsavirág….

December 16-án hóesésben indultunk útra, hogy az irinyi gyerekekkel és szüleikkel töltsük advent harmadik vasárnapját. A kicsik és nagyok egyaránt készültek erre a napra dalokkal és köszöntőkkel – ezeket novemberben megtanítottuk és kiosztottuk nekik. Az istentiszteletet követően elénekeltük azokat, majd Jókai Mór Melyiket a kilenc közül? című novelláját is megismerhette a gyülekezet. A történetben felcsendülő … More Mostan kinyílt egy szép rózsavirág….